Maradj!

Maradj!


Kiverted kezemből
ittas poharát bánatnak,
elüldözted fényeddel
fejemből az árnyakat.

Hogy mondjam el,
mit nem lehet.
mit egy ősi virág
súg a jelennek.

Igyekvőn szárnyalnak
az apró tündérek,
s harsonán játszatom el velük,
hogy Szeretlek!

múlik a nyár,
s fészkükből is kiszáll
a fecskepár.

Ne röppenj el mellőlem,
maradj meg itt,
velem, a szívemben.

Csend van

Csend van

Keresem szavak barátságát,

s most nem találom

hideg idegenként merednek rám

a drága papíron...

Hiába nyújtok feléjük

baráti jobbot,

fintorogva néznek

a régi barátok.

Tüzes nyár:

játszod nekem édes dalodat,

s mintha nem tudnám leírni,

nem hallanám a szavakat.

Árnyékom paláéstján átfúj

hűsít jövendő ősz szele,

s én némán meredek,

nézek gyilkos szemébe.

Dicsőítenélek arany napsugár

ha emlékeznék, hogy kell,

de elmém porlad,

s zenémet is csend nyeli el.

Kisvárosi Hold

Kisvárosi Hold

Bús sugarad tükrében
elvész lámpák fénye,
És tiédbe borul
a sötét utcák képe.

Merre indulok,
te világolsz utamon.
Fáklyaként ragyogsz
a fekete égbolton.

De fakó képed,
reggel bíborra vált,
s dühében ezer angyal fújja
a hajnali harsonát!

S csak tücsök hegedűjére
bújsz újra elő,
s én ablakomból intek neked,
Te szeszélyes Istennő!

Befejezetlen Keringő

Befejezetlen Keringő

Nyílként hasít belém az érzés,

hogy nem bánom

s mi több:

gyermekként várom

múltba vesző fények

éjjeli játékát.

végtelen távolból néz az ég,

s fölénk hajol,

megsimít egy kéz...

Lakoma

Lakoma

Mint úri vacsorán

Eszem lelkem,

tépem húsom éles foggal...

jó ez nekem?

kell?

Vagy áldozzam úri lakomám

daloló lantszólam

véres oltárán,

mikor keservében szív szakad,

s messze tőle

szebben kárognak a varjak?

Megéri még embernek lenni?

megéri még létezni,

alkotni, imádni, szeretni?

Megéri-e milliárd könnycsepp

a tavaszi reggelt?!

Választ keresek

de csak enni tudok,

tépni magam éles foggal...

jó ez nekem?

jó elveszni a nappal?

Valótlan szirén

Valótlan szirén

Éneklő szirénként csábítod

gyenge, csapodár lelkem,

Hangoddal égetsz utat

mélyen, lemoshatatlanul szívemben.

Miféle gonosz démon vagy,

ki ily orvul támad rám,

miféle gyötrelem,

mi hajt édes vágyak után?

Árnyékba tűnő szellem,

mond miért nem vagy való,

miért ígérsz látszat utat,

s miért én vagyok a csaló?

Éneklő szirénként csábítod

gyenge, csapodár lelkem.

Beleégtél, elzártalak

mélyen a szívemben.

Szerelmi zavarodattság

Szerelmes zavarodottság

Szívem visszanéz,

s nem érti...

lángja közt hűsítő forrásként

lelked mi éri?

Hogy simogathat puhán

bennem dúló perzselő láng,

s, hogy lehet ily világos

mit beborít egy éji árny.

Már ébred a nap keleten,

de máshol ágyba bújnak...

Én álmomban ébredek,

mert akkor veled köszönt a holnap!

Egy intő példához

Támadj fel poraidból
múlt század csodája,
támadj fel poraidból
óceánok királya!

Legendává értél
közel száz év alatt,
s felnőttek milliója
olvassa keserű sorsodat.

Mily felelőtlen az ember,
hogy hajtja balga küzdelem,
jobb dicsőn elmúlni,
mint hamisan állni a jéghegyen.

Megmutattad, hogy van határ,
hogy az ember mindíg
hazug igazáért kiáll!

De elfeledtél már
intő füstödet,
Bolondok vagyunk egytől-egyig!
Hajszoljuk a hamis győzelmet...

Langue inconnue

Langue inconnue

Hogy mondjam el
mit lelkembe zár a végtelen,
s éles kardjával
támad nekem.

Mit szóljon szám,
ha kényszer lakat tűzi össze,
üvölteni próbál;
ha lehetne.

Mit írjon a kéz,
ha már Apollón sem írhat,
megvonták tőle is
a szép szavakat.

Két levágott csonk,
ajkamon varrat...
csak a gondolatok élnek,
de hírhozói-e a tavasznak?

A mai napon ( 2011.03.09 ) fél 6-tól Miskolcon szavalja Sipos Ádám az egyik versemet. Sajnos nem tudok pontos címet adni...

Üdv.: Rouge Est Monté

Valami elveszett...

Néma sikolyom hallik,

de elvész a semmibe

Széth lesz urrá,

a pusztulás istene.

Némán bámulok az ablakból,

lágyan fúj a szél...

lelkemből kieszett a dallam

már nincs mi zenél.

Tompán bámulok a világba,

hiába kiáltom:

Ady, Byron, Poe SEGÍTS!

Széthullott minden álom.

Nem érzem édes

múzsa csókját,

Múló részegség

mámoros világát!

Hol van pusztító viharom,

mi szívem húrján játszana,

vagy perzselő pokol tüze

mi égetne, s tovább nem fájna...

Hányszor néztem fel az égre

S kértem, szállj el tőlem,

de most itt vagyok magányosan,

múló, földi porhüvelyben...

Cím nélkül

Már csak nevet a hold,
unottan néz az utca képe,
s nem érti,
mi jár szerelmes szívembe.

Nem látja a végtelen óceánt,
s egyetlen árva fa,
hűsítő, kellemes árnyékát?
nem veszi észre a puszta magányát,
és kopár hegyorom
mély szakadékát?

Mit ér a rózsa tövis nélkül?

Hát megszúrtál már édes élet,
forgattad szívemben mérges tőröd,
de most lám, finom illatod árasztod!
Bár nem ígéred, hogy örök,
mégis bízom kegyes voltodban,
hogy szép, ünnepi díszbe öltöztetsz,
minden álmodott, valós holnapomban.

Vallomás

Talán jobb vagy mint hiszem,
és meg sem érdemellek.
Talán túl jó vagy nekem,
és soha el nem érhetlek.

Mint milliárd csillag az égen
elvarázsolsz, altatsz,
s álmomban ébredő valóm
is nyögi kínzó hiányodat.

Most messze jársz tőlem.
Nem érzem bódító illatát bőrödnek,
és homályba vész végtelen,
tündöklő zöld szemed.

Inkább lehunyom én is szemem.
Sebesen vágtatok vágyaim világába,
hogy lássalak...
mert nélküled kies magányomba meredek,
és csak bámulom,
nézem a csillagos eget,
s csak ismétlek egy kérdést....
„Hol lehetsz?”

Rejtvény

Ki szívem húrján

rég hallott dallamot penget,

imádat szólama,

szívem dobban

zendül szerelem dallama;

törékeny gyémánt,

imádott, vágyott múzsa,

neked adom, itt van

a szívem titka!

Sorvadó magányából ébresztetted

zárt, üres szívem...

Egy vagy már nekem a világgal,

rólad éneklő összes madárral,

egy az élettel,

titkos, érthetetlen,

létező érzéssel,

egy a végtelennel...

képzelt, remélet jövővel.

Szerelem

Szerelem

Oh te felelőtlen balga

hát nem ismered

szerelem lángja közt

lehullanak a nyári levelek.

Elmúlnak majd szép virágok,

kiapad minden forrás,

nem lesz élet,

sebzett szívednek szállás,

nem kapsz ételt,

maradnak csak az emlékek,

a múlt tavasz, nyár,

mi szép volt,

de nincsen már.

Nem leled majd helyed,

bolyongasz végtelen,

elmúlt perceken merengsz,

azon, hogy miért szerettem...

Hiába kár

Hiába szól fekete tollú gyászmadár,

hogy kár...

nevess mindíg,

akkor is ha fáj,

mert így veled nevet

neked a világ.

Hiába szól fekete tollú gyászmadár,

hogy kár...

ne hullajts gyémánt cseppeket,

mert egyedül,

magadban teszed,

mi volt,

úgyis elszáll.

Hiába szól fekete tollú gyászmadár,

hogy kár...

hát hiába szólok én is,

hogy szeretni fáj...

Névtelen sírba

Névtelen sírba

Névtelen sírba fektessetek,

magányosan, örökre,

pont ahogyan éltem,

boruljon az éjjel szememre.

Névtelen sírba fektessetek,

ne kísérjen senki,

nem volt ki szeretett,

és én sem tudtam szeretni.

Névtelen sírba fektessetek,

ne gondoljatok rám,

elmentem, de még visszatérek

éjjeli angyalok szárnyán.

Számvetés

Számvetés

Megszámolhatnám rút arcom

minden hegét,

Kárhozott kéj tüzének

összes pokoli percét...

de minek?

Már nincs angyal ki megmentsen,

szerelem, mi oldozzon,

bűnben fogant kárhozott énem,

mily mentséget szóljon...

ha nincsen?

Fáj szembenézni,

mint tompa kés tüdőmbe,

fáj érezni,
nézni magam tükörbe...
hát nem teszem.

Ne fogadj el,

ne halld édes szavam mert méreg!

ne nézz szemembe...

nem érdemlem meg.

Hang nélkül

Csak meredek,
bámulom az eget,
mit mondanék,
mikor semmit nem lehet?

Már szürkül a táj
szél játszik a havas fákon,
Mégis mi fáj,
milyen álom?

Üvölteni akarok,
ordítani valamit,
kiirtani magamból,
de nem tudom mit.

És elfed az éjszaka;
millió szempár figyel...
elfed az éjszaka,
a néma lepel...

Mond

Ekka segítségével íródott közös alkotás... Nekem tetszik! :)

"Mégis mond,

mit érzel,

ha bambán, önkétlen

a fellegtelen éjjelbe nézel?"

"Hogy vágtat a holdsugár,

ezüstszín fogatban

s nyomában csillagok arany vilámja

ezer darabra robban...

Hogy hazug fényvillám suhan az égen,

hogy nincsen már kiút,

örökre végem...

hogy betakar mint sötét palást,

megvéd, óv,

mint hű barát,

hogy elvezet a titkok mélyére,

mert ha felnézek a végtelen,

homályos égbe,

végre otthon vagyok,

otthon az életembe..."

Szabadság

Hiába kértem
részeg szabadságot,
Hiába egy álmos,
más világot.

Gyémántból szőtt pókháló
álomba takar,
elemészt, rámnő.
Szívem mint őszi langy vihar,
szerelmesen zengő,
ringatózó tölgyfa árnyékában.

Már nincsen messze,
már nem kell sok,
És derült égből villám,
Minden nyugodt...

Hamis világ

Hamis a szó,
hamis a vallomás,
Hamis a világ,
hamisak a próféciák!

Hamis a csend,
a néha hallgatás,
álmából riadó gyermek szava,
hamis az igazság.

Hamis az üvöltés,
a fájdalmas kiáltás,
csendbe burkolt éji fák,
hamis a hazugság.

Hamis minden,
hamis az élet,
hamis az értelem,
hamisak a gondolatok,
hamis az érzelem.

Emlékezz!

Emlékezz!

Emlékezz, mikor hívtál halálnak,
Fekete dögvésznek,
pusztulás urának!

Emlékezz, mikor hiányoztál,
mikor szerettél,
mikor rólam álmodtál.

De emlékezz mikor becsaptál,
mikor mindent tagadtál,
És belül nekem fájt.

Emlékezz bosszúra szomjazom,
Emlékezz, én emlékszem!
Szavam betartom!

Reggeli Gondolat

Reggeli Gondolat

Lángolva hull ezer csillag,
Aranyszín, égető,
pusztító halál nyilak...
Menekülj csak, menekülj herceg!

Rohanj bukott harcos,
Fuss ahogy tudsz,
országod már halott...
Fénylő nyilak záporában
elmúlt égi hajnalod!

Angyalok szálltak fent,
Fekete tündérek.
Báboztak, játszottak,

Elhitették a meséket
De nézd mi lett!

Felnyitom hát szemem,
nem álmodom tovább.
Eldobtál...
Most én doblak el;
Unom hazug pofád!

Szívem zúzza szét

Szívem zúzza szét

Szívem zúzza szét,

Hogy múlt árny,

mint hű eb kísért.

Szívem zúzza szét

gyémánt homok,

Kósza, hideg szél,

eső, jégdarabok.

Szívem zúzza szét,

kit álmában csodál,

de a valóban félt.

Állom idő próbáját,

Nézem, hogy pereg a levél,

Álmodom a valótlant,

hátha valóban utolér.